Aktuális

A névfelvétel 40. évfordulóján rendezett jubileumi programsorozat után…

Jól sikerült rendezvényen vagyunk túl, mellyel méltóképpen emlékeztünk a 40 évvel ezelőtti eseményekre és az azóta eltelt időszak történéseire.

Megelőző tevékenységekkel hangolódtak az osztályok: interjút készítettek olyan volt vagy jelenlegi kollégával, aki korábban iskolánk tanulója volt; jubileumi osztálykitűzőt terveztek és készítettek, amit az ünnepi rendezvényeken viseltek a diákok és osztályfőnökeik; a rajzpályázat felhívására József Attila portrét, versillusztrációt vagy iskolaépületek makettjét alkothatták meg. Tematikák szerint készültek az iskolatörténeti vetélkedőre, mely során József Attilával kapcsolatos ismereteikről is számot adhattak. Az osztályok daltanulásának sikerességét az ünnepi műsor végén elhangzott közös éneklés bizonyította.

Az ünnepi műsor előtt az osztályok és a tankerület képviselői koszorút helyeztek el az udvaron álló József Attila szobornál, valamint a József Attila emléktáblánál.

Az ünnepélyes ceremónia keretét iskola imagefilmek adták: a gyülekező alatt a 8.a osztály által készített videófilm alapozta meg  a hangulatot, majd a műsor kezdetén egy 2006-os bemutatófilmet láthattunk, s a befejező momentum a 2021-es imagefilm volt.

Gódi Katalin igazgató bevezetőjében köszöntötte mind a régi, mind pedig a jelenlegi „Józsefeseket”. Az ünnepi beszédet Ádámné Farkas Beáta, a jubileumi programsorozat főszervezője mondta.

Az ünnepi műsort az énekkar különleges módon kezdte, egy tanuló szólójához kapcsolódtak a többiek, s így alakult át kórusénekléssé, majd megelevenedett a régmúlt, az ünnepélyes csapatgyűlés fő mozzanatai és persze József Attila életének kiemelt helyszínein is járhattunk. Az időutazás végén a vasútállomáson zajló tragikus jelenet döbbentette meg a nézőket. A kiváló szereplőgárda és felkészítőjük Hujberné Király Beáta nagy tapsot kapott a műsor végén.

A „Jubileumi lapozgató” kiadvány itt, ünnepélyes keretek között került bemutatásra, melyben a programsorozat rövid ismertetése, dokumentációja mellett az osztályok által készített interjúk és a felhívásunkra beérkezett visszaemlékezések kaptak helyet. Köszönet az interjúkért, az interjúalanyoknak és az osztályoknak és osztályfőnökeiknek, továbbá minden beérkezett esszé írójának. Simonné Zsuffa Erzsébet polgármester asszony ajánlotta a 40. jubileumra – Ádámné Farkas Beáta által – szerkesztett könyvet, melynek nyomdai költségeit Pusztaszabolcs Város Képviselő-testülete támogatta. Köszönet érte! A kiadvány 1000 példányából jutott diákjainknak, dolgozóinknak, a vendégeknek és minden érdeklődőnek. Gyerek-felnőtt egyaránt örült ennek a nem szokványos kiadványnak.

A Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány adománya volt a 200 db  „Jubileumi emlékplakett”, mellyel a vendégeket és a tankerületi versmondó versenyen résztvevőket ajándékoztuk meg. Az emlékplaketteket saját terveink alapján Batykó Szilvia keramikus művész készítette el. Az alapítvány Értékőr Díjakat is átadott, iskolánk két pedagógusának és a nevelőtestületnek. Köszönjük a Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány nagylelkű támogatását.

A 40. jubileum alkalmából időkapszulát is készítettünk, melybe minden osztály és az iskola dolgozói üzenetet helyeztek el az ünnepség végén. Az időkapszula a bejáratnál található serleges vitrinbe került elhelyezésre és terveink szerint 10 év múlva nyitják majd fel a jövő Józsefesei, az 50. jubileumi rendezvényen.

Délután, a felújított Lapos-épületben került sor Kovacsik István tanár-címzetes igazgató emléktáblájának avatására. A fekete gránit emléktáblát Horváth Krisztián, kőfaragó-mester, iskolánk egykori diákja készítette és ajánlotta fel. Körülötte került elhelyezésre 3 képkeret, melyek Kovacsik István méltatását, néhány fényképét és Kárpátalja című festményének fotóját tartalmazzák, melyeket Iszprávnikné Kovács Györgyi fotóművész ajánlott fel, aki a rendezvényen készített fotóival is megajándékozta iskolánkat. Az emlékfalat Pappné Bánóczi Ilona, iskolánk egykori igazgatója és Horváth Krisztián, az emléktábla készítője avatták fel. Az avatási ünnepségen a sok meghívott vendég mellett részt vett Kovacsik István két fia, legfiatalabb testvére és más, közelebbi-távolabbi rokonai. Az ünnepélyes avatáson felléptek a 2.b osztály tanulói, László Boldizsár 7.b és Sebestyén Rebeka 5.a osztályos tanulók, valamint Molnár Árpádné és Hujberné Király Beáta tanítók. Kovacsik István méltatását Ádámné Farkas Beáta ismertette a közönséggel. Az emléktábla avatással együtt került sor a Lapos épület aulájában berendezett iskolatörténeti és József Attila kiállítás megnyitására is.

Az ünnepélyes részt kötetlen, baráti beszélgetés követte, mely során a szülők segítségével vendéglátásra is sor került.

A programsorozat vendéglátásainak, jutalmazásainak költségeihez a Fejér Megyei Közgyűlés és a Dunaújvárosi Tankerületi Központ által felajánlott pénzösszeget használtuk.

Rendezvényeink támogatói:

  • Fejér Megyei Közgyűlés és elnöke: dr. Molnár Krisztián
  • Dunaújvárosi Tankerületi Központ és
  • a tankerületi igazgató: Szilágyiné Németh Sarolta
  • Pusztaszabolcs Város Önkormányzata és
  • a város polgármestere: Simonné Zsuffa Erzsébet
  • Fónagy Réka grafikus
  • Szabolcs Híradó és főszerkesztője: Bodacz Péter
  • Józsefes Gyermekekért Alapítvány és
  • a kuratórium elnöke: Kovácsné Török Adél
  • Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány
  • és egyik alapítója: Czöndör Mihályné
  • a kuratórium elnöke: Molnár Sándor
  • Batykó Szilvia keramikus művész
  • Pusztaszabolcsi Művelődési Ház és
  • intézményvezetője: Császiné Papp Katalin
  • Szülői Szervezet és elnöke: Maárné Klement Krisztina
  • Horváth Krisztián kőfaragó-mester
  • Iszprávnikné Kovács Györgyi fotóművész
  • Tomasek Eszter és Milvius Attila zenei előadóművészek
  • az iskolai konyha működtetője: Milvius Gabriella
  •  Europe Direct megyei irodavezetője: Szili Valéria
  •  Szabó Tibor és Szabó-Juszkó Szilvia
  • Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Házi Árpádné, Kovács Lajos, Mányi Lajosné, Molnár Árpádné, Pálinkás József, Pappné Bánóczi Ilona
  • Budai László, fuvarozó vállalkozó
  • Benkő Henrietta, virágkötő

Vetélkedők, versenyek eredményei

Az osztályok közötti „Iskolatörténeti és József Attila Vetélkedő” feladatait a kicsik és nagyok érdeklődéssel és élvezettel oldották meg, kutatták a helyes válaszokat, keresgéltek az interneten, használták az iskola honlapján található iskolatörténeti áttekintést. Ez a program nem igazán a versenyzésről szólt, hanem inkább az ünnepre való ráhangolódásról. Ezért nem hirdettünk helyezéseket, csupán a legtöbb pontot gyűjtött osztályokat emeltük ki korcsoportonként:

max. pontszám 48 pont

1-2. évfolyamban:  2.b osztály (47,5 pont) osztályt segítő tanítók: Felker Sándor és Takács Tünde   

3-4. évfolyamban: 3.a osztály (45 pont) osztályt segítő tanító: Sinkáné Fritz Anita

4.a osztály (45 pont) osztályt segítő tanító: Karaniczné Treuer Adél és Jádi Alexa

max. pontszám 60 pont  

5-6. évfolyamban: 6.c osztály (45 pont) osztályfőnök: Kovács Lajos    

7-8. évfolyamban: 7.a osztály (55 pont) osztályfőnök: Ádám László

A Tankerületi József Attila Versmondó Verseny minden résztvevőjét elismertük, itt már csak a helyezett tanulókat soroljuk fel korcsoportonként:

3-4. évfolyamban:

  1. helyezett Zánthó Márton 4.b Pusztaszabolcs/ József A. Általános Iskola (Felkészítő: Kertész Andrea)
  2. helyezett Borgulya Máté 3.b Pusztaszabolcs/  József A. Általános Iskola (Felkészítő: Nagy Violetta)
  3. helyezett Neikli Marcell   4.a Pusztaszabolcs/  József A. Általános Iskola (Felkészítő: Karaniczné Treuer Adél)

5-6. évfolyamban:

  1. helyezett Csuti Borbála 6.o. Dunaújváros/ Széchenyi I. Gimnázium (Felkészítő: Vargáné Szujó Adél)
  2. helyezett Sebestyén Rebeka 5.a Pusztaszabolcs/  József A. Ált. Iskola (Felkészítő: Vigyikán Klára)
  3. helyezett Gózon Zoé  6.o.   Dunaújváros/ Széchenyi I. Gimnázium (Felkészítő: Vargáné Szujó Adél)
    Patai Hunor 6.b  Pusztaszabolcs/  József A. Ált. Iskola (Felkészítő: Vigyikán Klára)

7-8. évfolyamban:

  1. helyezett Ádám Viktória Ada 8.o. Dunaújváros/ Széchenyi I. Gimnázium (Felkészítő: Vargáné Szujó Adél)
    Mitterer Elena 8.b Pusztaszabolcs/  József A. Ált. Iskola (Felkészítő: Gódi Katalin)
  2. helyezett Podmaniczky Zita 8.b Pusztaszabolcs/  József A. Ált. Iskola (Felkészítő: Gódi Katalin)

A versenyzők versmondását megelőzően a 2.b osztály tanulói zenés-táncos fellépése alapozta meg a kellemes hangulatot. Felkészítő nevelők: Takács Tünde és Felker Sándor.

A zsűri tanácskozása idején Tomasek Eszter és Milvius Attila megzenésített József Attila versekkel szórakoztatta a várakozó tanulókat és felkészítőiket, kísérőiket.

A szülők jóvoltából kiváló vendéglátásban volt része a verseny résztvevőinek.

Köszönet ezekért a kellemes meglepetésekért!

Köszönet a Művelődési Ház vezetőjének és munkatársainak, hogy helyet adtak ennek a színvonalas rendezvénynek, melyen sok szép József Attila verset hallhattunk. Nagyon rangos zsűri előtt adhatták elő a versenyzők az általuk választott József Attila verset. A zsűri elnöke Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari Díjas érdemes művész volt. A zsűri tagjai: Tánczos Krisztina középiskolai magyartanár, drámapedagógus, szakértő-szaktanácsadó; Zsuffa Tünde írónő; (ők ketten iskolánk diákjai voltak), és Vigyikán Klára, iskolánk magyartanára.

A versenyzők és felkészítőik a Józsefes Gyermekekért Alapítvány jóvoltából szép jutalomkönyvekkel, díjakkal, emléklapokkal és oklevelekkel távoztak. Iskolánk alapítványa és a szponzorok jóvoltából a zsűri munkáját is méltó képpen köszönhettük meg virággal, könyvekkel és a jubileumi emlékplakettel.

A sporttal fűszerezett nap alsós alternatív programjairól a tanítók gondoskodtak. A többi program összeállítását és lebonyolítását Ádám László és Nagy Violetta fogták össze. A megvalósításban az aktív és nyugdíjas kollégák is részt vettek, akik segítő hozzáállásukkal biztosították ennek a rendezvénynek a sikerességét. Köszönet érte, hiszen szükség volt mindenkinek a munkájára!

1-8. évfolyamokból véletlenszerűen összeállított csapatok közötti sportversenyen a legjobb eredményt elért csapat tagjai:

  1. évfolyam: Böcz Barbara (1.a)
  2. évfolyam: Liszi Dorina (2.a)
  3. évfolyam: Benedek Gergő (3.a)
  4. évfolyam: Varga Krisztofer (4.a)
  5. évfolyam: Horváth Gréta (5.a)
  6. évfolyam: Raffer Péter (6.c)
  7. évfolyam: Kalányos Tamás (7.c)
  8. évfolyam: Majer Patrik (8.a)

A Csúcstartók óráján 10 féle iskolacsúcs beállításra volt lehetőség. A tanulók izgalommal vágtak bele a már elért szintek megjavításába. A csúcsbeállítások legjobb eredményét 4 korcsoportban, és fiú-lány bontásban értékeltük. A csúcstartókat 1-1 tábla csokoládéval díjaztuk, melyet a Europe Direct megyei iroda vezetője ajánlott fel. Köszönjük!

A sportnap igazi színfoltja volt a Tanár-Diák Labdarúgó Torna, melyen három csapat mérte össze erejét: a tanárokból álló csapat, az egykor iskolánk tanulóiból verbuválódott öreg diákok csapata és a jelenlegi 8. osztályosok csapata. A torna győztese az öreg diákok csapata lett. Gratulálunk minden résztvevőnek!

A mérkőzések után a szülők jóvoltából itt sem maradt el a vendéglátás.

Ahogyan kezdtem, úgy zárom az összegző gondolataimat: Jól sikerült rendezvényen vagyunk túl, mellyel méltó képpen emlékeztünk a 40 évvel ezelőtti eseményekre és az azóta eltelt időszak történéseire.

Köszönet mindenkinek, aki hozzátett bármelyik program, rendezvény megvalósításához!

Pusztaszabolcs, 2021. november 24.

Ádámné Farkas Beáta a programsorozat főszervezője  és Gódi Katalin igazgató

Koszorúzás

Ünnepi műsor és Kovacsik emléktábla avató

Kiállítás

Sportnap

Tankerületi József Attila Versmondó Verseny

2006 JAÁI bemutatófilm

2021 JAÁI Imagefilm

Sulisfilm 8.a Grunddal