Érzékenyítő nap
Érzékenyítő nap az iskolában. A tanév első tanítás nélküli munkanapja számos érdekes feladatot tartogatott a gyerekek számára. A Jószolgálati Otthon gondozottjai látogattak el hozzánk, s meséltek mindennapjaikról. A gyerekek belebújhattak a mozgáskorlátozottak, látássérültek világába. Akadálypálya, ülőfoci, ízérzékelés, tapintás,…s még sorolhatnám. Az osztálytermekben egy-egy filmet is megtekintettek, melyek az elfogadást, együttérzést, hálát hivatottak közvetíteni feléjük.
A gyerekek számára nagyon fontos, hogy találkozzanak sérült emberekkel, beszélgessenek velük, hiszen így válik teljessé az ő „ép” világuk.
A nap zárásaként pedig Agárdy Szilvia látogatott el hozzánk, aki közismert dalokat énekelt nekünk, s bevonta a gyerekeket is!
Köszönjük a közreműködőknek és a támogatóknak, hogy elősegítették a színvonalas program létrejöttét!
Közreműködők:
- László Orsi
- László Boldizsár
- László Dorina
- Franek Jánosné
- Franek János
- Szabóné Pethes Anikó
- Pomázi Zsuzsanna
- Végh Nikoletta
- Polgár Hajnalka
- Pomázi Ágnes
- Komán Józsefné, Rózsi néni
- Herczeg Éva
- Lengyel Krisztina
- Peigelbeck Mihályné
- Hajdú Alexandra
- Beslényi Ildikó
- Dr. Vigyikán Gyöngyvér
- Horváthné Hakfelner Ágnes
- Horváth Csaba
- Farkas Zoltán
- Schnee Erika
- Nép Kata
- Orsósné Horváth Boglárka
- Tóthné Engert Melinda
- Csanádiné Kovács Kamilla
- Gasparovszky Tibor
- Györök-Varga Éva
- Szilák Károlyné Zsuzsi
- Jószolgálati vendégeink
Támogatók:
- Tüke László
- Majda Benedek
- Zserdin Balázs
- E-Kovács Bau
- Agrár Zrt.
- H§B Italdiszkont
- Malacod Van Ételtár
- Ildi Zöldség
- Sohár Marika
- R Café
- Andi Vegyesbolt
- Dohánybolt
- Heitz Kft.
- Kínai Áruház
- Végh Dorina
- Végh Mónika
- Heni Virág
- Styx Virágüzlet
- Bon-bon ajándék
- GKata
- Ambu baba FETH Katalin
- Pusztaszabolcsi Sport Klub
- Tópart Med Kft.























