Libegőzés Eplényben
Amikor oda érkeztünk kirándulásunk helyszínére rögtön egy nehéz feladatba ütköztünk. Megadott szavakkal kellett csapatindulót írnunk. A csapat nevünk a Csillámpónik lett, és csapatindulónk utolsó két sora így hangzott: „A tanterem sötétjét elhagyánk / A lombok játszótere a mi hazánk.” Amint elkészültünk ezzel a feladattal négyes csoportokban elindultunk libegőzni, és bár aggódtunk, hogy a szél megakadályozza ezt, szerencsére probléma nélkül feljutottunk a hegyre. Kisebb kilengések tarkították az utunk, amit mi hangos sikításokkal díjaztunk, de tanáraink jobban féltek ebben a helyzetben, a többségünk lazított vagy evett, vagy fotózott a felvonón. Ezt követően az Ámos hegyi kilátóba másztunk fel, ahonnan elláttunk egészen a Balatonig. Majd egy csoport képpel ünnepeltük meg a szerencsés megérkezésünket. Geocaching volt a következő program, de nagyon gyorsan megtaláltuk a keresett ládát és a szokásoknak megfelelően mi is hagytunk benne egy emléket. A hegyről lefelÉ menet csodálatos színek fogadtak minket az őszi erdőben és az sem szegte kedvünket, hogy az avaron többen elcsúsztunk. Az erdőben 10 állomásnál beszélgettünk különböző környezetvédelmi kérdésekről, a víz körforgásáról és az erdő lakóiról. Idegenvezetőnk szerint is nagyon ügyesen szerepeltünk, öregbítettük Ökoiskolánk hírnevét! Emellett számtalan érdekességet is hallottunk. A szajkóról (népi nevén mátyásmadár) megtudtuk, hogy hozzá kötődik a „Más tollával ékeskedik” mondásunk. Szokás ugyanis a vadászoknál, hogy ha elejtenek egy szajkót az ő díszes farktollát helyezik a kalapjukba. De ha valaki úgy ékesíti fel magát, hogy nem ő lőtte le a madarat, az bizony semmi jóra nem számíthat. A szarvasokkal kapcsolatban pedig nem is gondoltuk volna, hogy egy 80-100 cm-es koronáért akár egymillió forintot is kell fizetniük a vadászoknak. Nagyon különleges érzés volt a fákat megölelni, elhallgatni és csak figyelni az erdő csendjét. Különleges nyugodtság szállt ránk.Útunk végeztével közös szalonnasütéssel zártuk a napot, és jól belakmározva indultunk vissza Pusztaszabolcsra.