Aktuális

Március 15-ét ünnepeltük

1848-49 története a magyar történelem talán legmeghatározóbb, legjelentősebb fejezete.

Tele van hittel, reménnyel, lelkesedéssel, amit a szabadságharc leverésekor felvált az elkeseredés, a csalódás, a csüggedés, a gyász, majd jön a leszegett fejű, konok „csakazértse” magatartás, a Deák Ferenc által meghirdetett passzív ellenállás.

Többen feltették a kérdést, hogy megérte-e a sokezer áldozat, a szenvedés, hiszen nem tudtuk legyőzni az osztrákokat. Valóban. A jelentős túlerővel rendelkező osztrák és orosz csapatokkal szemben valós esélyünk nem volt.

Az orosz beavatkozásról, az intervencióról szóló tárgyalások az osztrákok és az oroszok között 1849 márciusában megkezdődtek. A magyar politikusok már egy évvel korában számoltak ezzel a lehetőséggel.

Álljon itt egy idézet Kossuth Lajostól:
„ha volna ember Bécsben, ki (…) abszolút hatalmak szövetségével kacérkodnék, meg kellene gondolni, hogy vannak hatalmak, melyek mint barátok veszélyesebbek, mint mikor ellenségek” (1848. március 3.)

  1. júniusában közel 200 ezer fős orosz hadsereg tör Magyarországra.
    Az orosz intervenció megpecsételte a magyar szabadságharc sorsát.
    Akkor!

De gondoljuk végig! A szabadságharc nélkül nem lett volna kiegyezés 1867-ben. A kiegyezés nélkül nem indult volna óriási ütemben fejlődésnek a századforulós Magyarországon az ipar, a kultúra.

Büszkén mondhatjuk, hogy igen, megérte, bátor elődeink harca.

A szabadságharc hosszú távon győzött!

Szilágyi Magdolna