
Március 15-ét ünnepeltük
1848-49 története a magyar történelem talán legmeghatározóbb, legjelentősebb fejezete.
Tele van hittel, reménnyel, lelkesedéssel, amit a szabadságharc leverésekor felvált az elkeseredés, a csalódás, a csüggedés, a gyász, majd jön a leszegett fejű, konok „csakazértse” magatartás, a Deák Ferenc által meghirdetett passzív ellenállás.
Többen feltették a kérdést, hogy megérte-e a sokezer áldozat, a szenvedés, hiszen nem tudtuk legyőzni az osztrákokat. Valóban. A jelentős túlerővel rendelkező osztrák és orosz csapatokkal szemben valós esélyünk nem volt.
Az orosz beavatkozásról, az intervencióról szóló tárgyalások az osztrákok és az oroszok között 1849 márciusában megkezdődtek. A magyar politikusok már egy évvel korában számoltak ezzel a lehetőséggel.
Álljon itt egy idézet Kossuth Lajostól:
„ha volna ember Bécsben, ki (…) abszolút hatalmak szövetségével kacérkodnék, meg kellene gondolni, hogy vannak hatalmak, melyek mint barátok veszélyesebbek, mint mikor ellenségek” (1848. március 3.)
- júniusában közel 200 ezer fős orosz hadsereg tör Magyarországra.
Az orosz intervenció megpecsételte a magyar szabadságharc sorsát.
Akkor!
De gondoljuk végig! A szabadságharc nélkül nem lett volna kiegyezés 1867-ben. A kiegyezés nélkül nem indult volna óriási ütemben fejlődésnek a századforulós Magyarországon az ipar, a kultúra.
Büszkén mondhatjuk, hogy igen, megérte, bátor elődeink harca.
A szabadságharc hosszú távon győzött!
Szilágyi Magdolna


















