Aktuális

Összefogással folytatódott az iskolaudvar fejlesztése

📌Fenntartónk, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ EFOP-os pályázatából épül meg iskolánk udvarán egy kisebb játszótér, ill. kültéri tornapálya közel 20 millió forint értékben.

📌A játszótéri elemek közötti területet azonban nem érinti a fejlesztés. Szerettük volna, ha azok a felületek is víz- és sármenetesek lennének. Emellett nagy gondot okozott volna a kitermelt sittes talaj, ha nem számíthatunk Sztupa Gergely képviselőtársamra, aki segített annak elhelyezésében.

📌Szülői Szervezetünk két aktív tagjának, Nép Katának és Zserdin Brigittának vezetésével több Retro Discot sikerült megszervezni, amelyeknek bevételét a Józsefes Gyermekekért Alapítvány kapta. A befolyt összegeket tehát az udvar víz- és sármenetesítésére fordíthattuk gumipadlózással.

📌Kollégáim, Ádám László, Kovács Zoltán, Kovács Lajos és jómagam önkéntes munkájával gumipadlóval burkoltuk a tornapálya és játszótéri elemek közötti területeket. Reméljük, hogy legkésőbb szeptemberben a gyerekek birtokba vehetik!

📌Köszönet a fejlesztésért Szilágyiné Németh Sarolta tankerületi igazgató asszonynak, a szülői szervezetünk aktív tagjainak, a Józsefes Gyermekekért Alapítványnak, Sztupa Gergely képviselőtársamnak és iskolánk önkéntes munkát bevállaló pedagógusainak!

Tüke László
igazgatóhelyettes

(A fotókat jómagam és Kovács Zoltán készítette.)