Aktuális

Új kollégáink

Kazsóki-Mészöly Jánosnak hívnak. Tanító és gyógypedagógus vagyok. A Tanítóképző Főiskolát Zsámbékon, a Katolikus Tanítóképző Főiskolán végeztem el, a gyógypedagógiát pedig Győrben, a Széchenyi Egyetem Gyógypedagógia szakon. Ercsiben tanítottam a Kossuth Lajos Általános Iskolában tanulásban akadályozott gyermekeket 20 éven keresztül. Iskolánkat 2021-ben bezárták, ekkor rövid időre elhagytam a tanári pályát. Nős vagyok, egy gyermek édesapja. Kedves régi ismerősöm Felker Sándor, aki a szabolcsi iskola jelenlegi tanítója is egyben. Kérésére látogattam meg a Pusztaszabolcsi József Attila Iskolában Gódi Katalin igazgatónőt, aki jelezte,hogy nagy szüksége lenne az iskolának gyógypedagógusra. Sok pozitív benyomás ért a rövid látogatás alatt, kis gondolkodási idő után elfogadtam az állásajánlatot. Remélem, hogy az oktatásban szerzett tapasztalataimmal és gyakorlatommal segíteni tudom a rám bízott gyermekek fejlődését.

Winkler Lászlóné, Anikó néni vagyok, 3 felnőtt gyermek anyukája és egy kislány nagymamája. Korábban a közművelődésben dolgoztam, ott  is főként gyerekekkel foglalkoztam. Nagyon boldog vagyok, hogy napközis nevelőként igazi tyúkanyóként terelgethetem a kiscsibéimet.

Kovácsné Oláh Krisztina vagyok, idén csatlakoztam a tantestülethez. Az első benyomásaim nagyon pozitívak, jó légkör uralkodik az iskolában. Előzőleg Dunaújvárosban, Besnyőn, Beloianniszban és Seregélyesen tanítottam. Matematika-technika szakos tanári diplomámat 2004-ben szereztem Szegeden, majd utána pár évvel szintén ott okleveles technikatanárként is végeztem. 2004-ben mentem férjhez, abban az évben született kisfiam, majd 2 év múlva kislányom.
5 éve költözködtünk Adonyba, ahol családi házat sikerült vásárolnunk.

A matematika igen megosztó tantárgy, valaki vagy érti, vagy nem, átmenet csak szorgalommal érhető el. Ezt a szorgalmat igyekszem kialakítani a könnyebb, gyakorló jellegű házi feladatokkal, az egyénileg kérhető szorgalmi feladatokkal. Az aktív órai munkáért járó jutalompontok beválthatóak érdemjegyre, a javítás érdekében. Gyakran van lehetőség csoportmunkában dolgozni. Az interaktív tábla használata a gyerekek számára mozgalmasabbá tehetik a tanórát, így meglehetősen gyakran használom. Nagy hangsúlyt fektetek a helyes testtartásra, magatartásra, társaink helyes megítélésére.

Technika órákon nagyon kreatív vagyok. Szeretek alkotni, újrahasznosítani. Színes papír, olló, ragasztó használata a felső tagozaton is nagyon fontos. Megismertetem a gyerekeket a hímzés, varrás, kötés, horgolás tudományával, de ugyanúgy a szegelés, kalapálás, fúrás művészetével.

Pup-Nagy Dóra vagyok, férjemmel Pusztaszabolcson élünk. 2021-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen diplomáztam. Magyartanár, média-, mozgókép- és kommunikációtanár szakképzettséget szereztem. Még ebben az évben Dunaújvárosban kezdtem tanítani. Külön öröm számomra, hogy a Pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskolában kezdhettem dolgozni az idei tanévtől, hiszen én is itt tanultam diákként.